Bentről nézve, értve

Nem tudom, hogy jogom van -e hozzá. Azt gondolom, hogy igen, hiszen egy nyilvános, bárki által elérhető blogon volt olvasható az alábbi szösszenet. A "Stormregion" KFT egyik alkalmazottja írta e hír után, 2007 június 6-án. Szerintem fenomenális.

Akik tudják, hol dolgozom, azoknak talán feltűnt tegnap az informatikai oldalakon az a mínuszos hír, hogy felvásárolt minket egy német kiadó. Ez tömören annyi változást jelent az ügymenetben, hogy anyagilag biztosabb lábakra került a cég, kaptunk egy kis béremelést, cserébe pedig a továbbiakban kisebb beleszólásunk van abba, hogy mit fejlesztünk (ez őszintén szólva nem izgat túlzottan, az eddigi próbálkozásaim alapján nekem személy szerint, alkalmazottként eddig se volt túl sok), valamint ha a kiadó valaha csődbe szándékozik menni, mi is ott fogunk zenélni a Titanic fedélzetén (de jégtábla egyelőre nincs a láthatáron). Összességében tehát inkább pozitív az összkép, elégedett vagyok.

Ez az elégedettség részben annak is betudható, hogy úgy tűnik, a tegnapi nappal végre lanyhulni kezdett az év eleje óta tartó cégen belüli hidegháború, ami barátságtalan pókerarccal járó-kelő menedzsmentet, a cég történetében először tartósan befüggönyözött és bezárt főnökségi szobát és egyre borzolódó idegeket jelentett. A minap, ebéd mellett egy kollega kiöntötte nekem a szívét: feláll a szőr a hátán a munkatársaitól, tele van munkával, ott segít, ahol tud, de ez már lassan arra sem elég, hogy legalább a háta mögött beszéljék ki. Neki vannak "kapcsolatai", de "nem mond neveket", és azok már "párszor figyelmeztették", hogy így meg úgy. Megvontam a vállam: mit mondjak én, nekem se kapcsolatom, se titkos jóakaróm, ők adják a pénzt, én adom a munkát, tart, ameddig tart. "Te csinálod jól, te csinálod..." mormolta az illető, miközben neurotikusan fésülgette az ujjaival a haját, és épp csak a szeme nem tikkelt.

Az igazság az, hogy a játékfejlesztésnek idehaza mindig, minden cégnél volt egy ilyen beütése. Először is, ez itt a Nyugat. Számítógépek, játékok, internet, irodaházak, nagy pénzek. Hallottam én már olyat meetingen, hogy "vagy ezt csináljuk, vagy mehetünk vissza autót fényezni." Ahol a pályaépítők egyetlen másik karrierlehetősége a kétszer annyi munkáért feleannyit fizető rajzfilm, a tesztereknek pedig a McDonalds, túl sok mindenen nem érdemes csodálkozni.
Kettő, ebben az üzletágban mindenki egy nyavalyás művész, mindenkinek álmai és elképzelései vannak. Dolgoztam már olyan játékon, amely egy az egyben a vezető grafikus gőzgép-mániájának esett áldozatul (mindennek füstölnie és zakatolnia kellett, különben ordítani kezdett, és azt senki nem szerette - a vezető beosztáshoz is így jutott), de ez még hagyján ahhoz képest, amikor egy teljes cég bukása kell ahhoz, hogy a felelős programozó belássa, hogy mégsem tud mesterséges intelligenciát kódolni. Ez a két faktor együtt azt eredményezi, hogy a játékfejlesztő stúdiók hangulata - legalábbis Magyarországon - gyakorta leginkább egy kiöregedett hárpiákból szervezett állami hivatalra emlékeztet. Rinya, pletyka, ki kit ismer, hova járnak, miről beszélnek, és múlt héten azt mondta, de ő meg tavaly azt, hogy. Közben aki nem óhajt részt venni az össznépi hátbaszurkálósdiban, próbál felülemelkedni a dolgon, és végezni a dolgát, amíg engedik.

Szóval akiknek az elmúlt hónapokban elhaló hangon rebegtem a cég haldoklásáról: élünk és virulunk, a helyzetem stabilnak tűnik (augusztusig be vagyok táblázva), és most abban is reménykedek, hogy a németek beengednek hozzánk némi friss levegőt. Persze lehet, hogy holnap mégis ott találom a hátamban a kést (Kedves szavajárásával élve: a dontkamonmandéjt), de valahogy pont mostanra jutottam el oda, hogy ténylegesen nem tud érdekelni. Nyilván nem lesz remek munkám és imádnivaló albim, de aki és ami számít, az ott lesz... a neurotikusan folyton a hátuk mögé pillantgató hímpicsák pedig végleg elnyerik méltó helyüket az anekdoták világában.

Ami még jópofa: 2007. július 11

Délután négykor lefutottam befizetni az albit, megvenni életem első saját doboz cigijét (special edition ezüst Marlboro, finom), meg egy új Philip K. Dick könyvet, mert az előző már kifogyott. Amíg lent az épület előtt fogyasztottam a kettőt együtt, Kisfőnök (akit időközben visszavettek, már nem kisfőnök, de nekem akkor is az marad), mondta, hogy ez már majdnem a lógás kategória, én meg mondtam, hogy a beléptetőrendszer úgyse számolja, úgyhogy leszarom. Erre ő: már úgyse vagyok a főnököd, úgyhogy nem mindegy? Mondtam neki, hogy kezdő dohányosoknál már egy száltól beszédül az ember, olyan, mintha szívna, vagyis nekem tényleg mindegy. Erre otthagyott.

Azt tudni kell ezekről a postokról, hogy egy időre eltüntek. Pár hónapja kerestem őket és google-ra se dobta ki, most már igen. Remélem, hogy nem tünteti el őket újra a szerző.